TáTK 20 Visszapillantó – Halmai Gáborral

Hogyan fejeznéd be a mondatot? Amikor 2003 nyarán a TáTK megalakult, akkor én éppen…

Amikor 2003 nyarán a TáTK megalakult, akkor én éppen a győri Széchenyi Egyetem Jogi Karán voltam az Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék vezetője, és annak ellenére, hogy a kollégáimat magam választottam, és nagyon élveztem velük dolgozni, nem igazán éreztem jól magam az egyetemen. Az országban először, a magyar jogi felsőoktatás keretein belül elindítottunk egy emberi jogi képzést, de ezt inkább gyanakvás, mint támogatás fogadta kívülről, de részben még a Karon belül is. Ezért azután kerestem a lehetőségét, hogy olyan helyen próbáljak meg új dolgokat elindítani, ahol egyértelmű erre a fogadókészség. Régi barátaimtól, Örkény Tónitól, és a nemrég, nagyon fiatalon elhunyt Boros Lacitól tudtam, hogy a TáTK ilyen hely. Amikor pedig Rudas Tamás, a Kar akkori dékánja azzal keresett meg, hogy segítsek létrehozni egy emberi jogi specializációt a Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézetében, első szóra igent mondtam.

Mesélnél egy kicsit az ELTE TáTK-s nemzetközi tanulmányok képzés, és azon belül az emberi jogi specializáció indulásának a hátteréről?

A nemzetközi tanulmányok képzés már 3 éve működött, amikor megjöttem 2007-ben, és a feladat – csakúgy mint az Intézet másik profilja, a politikatudományi esetében is – az volt, hogy kitaláljuk miben tudunk mást nyújtani, mint a hasonló képzések más egyetemeken. Az nemzetközi tanulmányok egyetemi képzés Európa tanulmányok szakiránya esetében a fejlesztéspolitika hangsúlyozásával Boros Laci már megtalálta az egyik versenyképes profilt. A bolognai rendszer (BA és MA képzés) bevezetése után ehhez tettem én, és az általam ide csábított, és még most is tanító kiváló kollégák hozzá a nemzetközi emberi jogi specializációt, amit azután – Örkény Tóni kisebbségpolitika képzéséhez hasonlóan – rövidesen sikerült UNESCO Chair-ként elfogadtatni Párizsban. Ugyancsak sikerült egyetlen magyar felsőoktatási intézményként bekapcsolódnunk a velencei székhelyű European Master’s Programme hálózatába, ahol azóta is tagok vagyunk: fogadunk külföldi diákokat, és munkatársaink tanítanak a velencei Lidón. 

Miben hasonlítotok egymáshoz a legjobban, te és ez a kar?

Attól kezdve, hogy 2007-ben a TáTK professzora lettem, mindig büszke voltam rá, hogy egy olyan fakultás tagja vagyok, amelynek tagjai, oktatók és hallgatók egyaránt hozzám nagyon hasonlóan vélekednek oktatásról, kutatásról és társadalomról. Ez a kapcsolódás megmaradt 2011 és 2022 között is, amikor különböző országokban dolgoztam, és külföldről követtem a magyarországi felsőoktatás és társadalom átalakulását. Mindig tudtam, hogy örömmel fogok visszatérni – még ha csak emeritusként is, ahogy végülis történt – a Karra, és a kollégáim tényleg úgy fogadtak 12 év után, mintha tegnap mentem volna el, és ezért nagyon hálás vagyok nekik.  

2011-es külföldre távozásom óta a magyar felsőoktatás drámai visszarendeződésen ment keresztül. A TáTK azonban ebben a folyamatosan átalakuló környezetben is olyan felsőoktatási intézmény maradt, ami nem adta fel saját elveit az oktatást és kutatást illetően, és továbbra is kiemelten fontosnak tartja a minőséget, és a nemzetközi kapcsolatokat. Szóval ami miatt a TáTK ma is a legvonzóbb hely a számomra, az a magas színvonalú autonóm oktatás és kutatás, autonóm személyiségekkel, amilyennek magamat is gondolom. 

Be tudnál mutatni nekem egy TáTK-s szokást vagy hagyományt az elmúlt 20 évből, ami kedves neked?

Nekem mindig sokat jelentett, hogy tanszéki, intézeti kollégáimmal együtt, a Kar erkölcsi és anyagi támogatása mellett folyamatosan tudjuk működtetni a Fundamentum című emberi jogi folyóiratot. A szerkesztőségben folyó műhelymunka az elmúlt 12 évben sokat segített abban, hogy kötődjek régi munkahelyemhez, munkatársaimhoz, és ne érezzem magam emigránsnak, ami még akkor is komoly lelki teher, ha egyébként az ember szereti és élvezi a külföldi munkáját, ami nekem megadatott.

Nyilván vannak olyan kurzusok, amelyeket megtartani inkább munka, és vannak olyanok, amelyeket tömény élvezet. Mondanál olyan órákat a TáTK és a te közös történetedből, amelyeket nagyon-nagyon szerettél?

Hadd mondjam el az idei élményemet a doktori képzésen tartott kurzusommal kapcsolatban. Miután az elmúlt 6 évben a European University Institute-ban csak igen válogatott PhD hallgatóim voltak, és hozzászoktam a kifejezetten interaktív, sok olvasást és együttgondolkodást feltételező kurzusokhoz, megpróbáltam itt is ezt megvalósítani. Meg kell mondanom, hogy kifejezetten élveztem az órákat, és azt, hogy a doktori hallgatók – külföldiek és magyarok vegyesen – nagyon komolyan vették azt, hogy közösen készüljünk az órákra, és folytassunk izgalmas vitákat. Én is sokat tanultam belőle.

Képzeld el, hogy éppen most vagy a TáTK végzős hallgatója. Milyen szakra járnál most, és miből írnád a szakdolgozatodat?

Valószínűleg szociológia szakra (sok szociálpszichológiai kurzust végezve), és arról próbálnék írni, hogy mi mozgatja az embereket, amikor látszólag a saját érdekeik ellen szavaznak egy választáson egy olyan rendszerre, amit 1989-ben leváltottak. Azokkal a jogi eszközökkel, amelyekkel én vizsgálom a közép-kelet-európai jogállamiság válságát, nem lehet választ adni erre a kérdésre. Az elmúlt években ezért megpróbáltam túlterjeszkedni szűkebb szakmám keretein, és ebben a kari nem-jogász kollégáktól hasznos tanácsokat kaptam. A közeljövőre pedig alakulóban van egy közös kutatás terve, amelynek az eredményeit azután szívesen megosztanám a hallgatókkal is egy-egy kurzus keretében.

Szerinted hogyan tudnak pozitív változást hozni a TáTK-n tanult hallgatók a világba?

Azokra a fiatalokra van a leginkább szüksége egy országnak, akik pontosan ismerik annak minden baját, sőt, még az okokat is, és az érdekeik sem azt diktálják nekik, hogy fogadjanak el mindent úgy, ahogy éppen van. Mivel az ő tudásukkal lehetne sok területen pozitív változást elérni, ezért nagy gond, ha arra jutnak, hogy nem itthon szeretnék használni a képzettségüket. Abban lehet bízni, hogy a TáTK-s egyetemi éveik alatt a mi diákjaink több elköteleződést szívnak magukba, mint egy átlag egyetemista. Ezt a potenciált éreztem az idei doktori hallgatóimban.

Mire vagy a legbüszkébb azok közül a dolgok közül, amelyek a TáTK-n nélküled nem, vagy legalábbis nem pontosan így jöttek volna létre?

Az emberi jogi programon kívül, ami még mindig unikális a magyar felsőoktatási kínálatban, legbüszkébb azokra a kollégáimra vagyok, akiket sikerült ide csábítanom, és ma az Intézethez kapcsolódó képzéseket reprezentálják. Külföldről könnyebb volt látni, hogy ezek a kollégák nemzetközi összehasonlításban is megállják a helyüket, egyenrangú partnerei elismert nyugati egyetemi kutatóhelyeknek, rangos nemzetközi fórumok résztvevői. 

Ha az optimista verziót kérem tőled, akkor mit mondanál, milyen lesz a TáTK 20 év múlva?

Sajnos nem vagyok egy optimista típus, inkább amolyan Füles a Micimackóból. De bízzunk abban, hogy a TáTK még sokáig megmaradhat olyan jó helynek, amilyen most, és továbbra is olyan hallgatókat küld ki a világba, benne Magyarországra is, akik nincsenek híján az elszántságnak: képesek felismerni az aktuális társadalmi kihívásokat maguk körül, és mernek is változtatni azon, amin tudnak.