Alumni arcképcsarnok
Alumnus arckép - Páldi András, közösségi és civil tanulmányok mesterszak
Miért választottad ezt a mesterszakot a TáTK-n?
A kart, egyetemet azért, mert ismerős volt a terep, ide jártam BA-ra is és tudtam hogy az oktatás színvonala magas. A szakot pedig azért, mert nem ismertem sehol máshol Magyarországon olyan képzést, ahol a civil szféra van a középpontban.
Mit kaptál a képzéstől a TáTK-n töltött idő alatt?
Diplomát :) viszonylag sok szabadságot, nem egy rigorózusan kötött tanrendet, hanem sok mozgásteret a tanulmányaink specializálására. Elég széleskörű a kurzuskínálat, nagy területet lefed, lehet specializálódni olyan szakterületre, ami az embert később érdekelni fogja.
Jelenleg mivel foglalkozol, és hogyan hasznosítod az itt szerzett tudást?
Most egy alapítványnál fogok dolgozni, ahol közösségfejlesztési projektekkel fogunk foglalkozni. Többek közt annak is köszönhetem, hogy megkaptam ezt az állást, hogy a közösségi és civil tanulmányok szakon olyan szemlélettel tanítottak minket, amely mostanában kezd itthon is meghonosodni. A közösség bevonása bármilyen fejlesztő programba olyan dolgokra világít rá, olyan megoldásokat hoz a felszínre, melyekre egyébként nem volna lehetőség. Nem csak a "szociális" szakmákra gondolok, hanem például az építészet területén is hasznosulhat ez a fajta közösségi szemlélet. Szerintem ez az a dolog, ami különlegessé teszi a közösségi és civil tanulmányokat a felsőoktatási kínálatban.
Mit üzennél az érdeklődő felvételizőknek, mire számítsanak, ha bejutnak erre a szakra?
A lényeg, hogy az elejétől fogva azon kell gondolkodni, hogy mit szeretne csinálni a későbbiekben. Akkor tudja kihozni a maximumot az ember ebből a szakból, ha nem csak várja, hogy történjen valami, hogy valaki helyette csináljon valamit, hanem elkezd projekteken dolgozni, önkénteskedni, hogy később ne érje meglepetés. Így ki tudja próbálni, hogy mit szeret csinálni, és mit nem. Elhivatottságra van szükség, és az sokszor akkor derül ki, amikor a gyakorlatban is elkezd dolgozni az ember. Szakmai támogatást pedig az egyetemen folyamatosan kaphat, ha igényli, és ez nagyon fontos extra. Az, hogy valaki később szembetalálja magát egy szakmai problémával és van kihez fordulni tanácsért, az aranyat ér! Szóval tudatosan ;)
(2016. április)
2016.04.28.