Alumni arcképcsarnok
Alumnus arckép - Berezvai Zsombor, közgazdasági elemző mesterszak
Miért választottad ezt a mesterszakot a TáTK-n?
Az ELTE első közgazdasági elemző mesterszakán tanultam, akkor indult a képzés, és egy friss, a legjobb nyugat-európai és amerikai hagyományokat követő képzés körvonalazódott, amit úgy éreztem, érdemes kipróbálni. Azóta sem bántam ezt meg.
Mit kaptál a képzéstől a TáTK-n töltött idő alatt?
Nagyon sok programon voltam az ELTE-n töltött három évem alatt, rengeteg versenyen és konferencián vettem részt, utaztam szerte a világban (10 országban töltöttem több-kevesebb időt). Ezekhez egyrészt alapot adott a képzés, másrészt pedig támogattak mind az adminisztrációban, mind anyagilag, hogy ez mind megvalósítható lehessen.
Jelenleg mivel foglalkozol, és hogyan hasznosítod az itt szerzett tudást?
Jelenleg a Procter & Gamble-nél, a világ legnagyobb FMCG vállalatánál dolgozom pénzügyi menedzserként. Leginkább a problémákhoz való hozzáállást és a közgazdasági szemléletet tudom hasznosítani a mindennapi munkámban, illetve az adatbáziskezelést.
Mit üzennél az érdeklődő felvételizőknek, mire számítsanak, ha bejutnak erre a szakra?
Két egyszerű tanácsom van. Egyrészt, használjátok ki, hogy az ELTEcon-on kis létszámú csoportokban tanulhattok, nem pedig tömegképzésben; kérdezzetek sokat, és akarjátok megérteni a dolgok hátterét. Másrészt pedig, keressétek a lehetőségeket és éljetek velük - az egyetem ideje alatt rengeteg dologgal foglalkozhattok, és az ELTE-n én mindig segítő kezekre találtam ezekhez (akár a diákok, akár a tanárok vagy épp az egyetemi adminisztráció részéről).
(2016. április)
2016.04.28.