Alumni arcképcsarnok

Alumna arckép - Kiss Diána, szociálpolitika mesterszak

 

Miért választottad ezt a mesterszakot a TáTK-n? 
Már az alapképzésen is a TáTK-ra jártam, ahol a társadalmi tanulmányok szakon inspiráló, nyitott és sokszínű közösségbe kerültem, ezért fel sem merült bennem, hogy ne itt folytassam a tanulmányaimat. A nagy hallgatói létszám ellenére úgy éreztem, hogy a tanáraimtól odafigyelést és ösztönzést kapok a szakmai fejlődésre. Az érdeklődésem nagyon korán, már az első TáTK-n töltött félévemben a nagy állami ellátórendszerek (társadalombiztosítás, szociális segélyezés) felé fordult, amiben nagy szerepe volt a Társadalompolitika előadásoknak. Innen már egyenes út vezetett a szociálpolitika mesterképzésre.
 
Mit kaptál a képzéstől a TáTK-n töltött idő alatt?
A TáTK-n elsősorban nem "tankönyvízű" ismereteket kaptam. A szociálpolitika mesterképzésen a tanáraink végig partnerként közelítettek hozzánk, önálló gondolkodásra és véleményalkotásra ösztönöztek minket. A tudást szinte észrevétlenül, a szemináriumokon kialakuló szakmai kerekasztalokon és vitákon, saját kis kutatásokon keresztül sajátítottuk el. Talán ennél is fontosabb, hogy egy olyan éleslátást és kritikai szemléletmódot kaptunk, amin keresztül könnyebben megérthetőek a világban zajló események. 
 
Jelenleg mivel foglalkozol, és hogyan hasznosítod az itt szerzett tudást? 
A diplomám megszerzése óta a Nemzetgazdasági Minisztériumban dolgozom. A munkám során soha nem felejtem el, hogy a különböző állami intézkedések valójában az emberek életéről szólnak. Egy szigorú költségvetési korlátok között működő intézményben ez gyakran elsikkad, ám a lehetőségeimhez mérten igyekszem képviselni ezeket a szempontokat.
 
Mit üzennél az érdeklődő felvételizőknek, mire számítsanak, ha bejutnak erre a szakra?
A szociálpolitika mesterképzésen tanulók már a képzés során a szakmai közösség részének érezhetik magukat. Az előadások és szemináriumok mellett nagyon sok szakmai programban vehetnek részt, nem csak hallgatóként, de akár szervezőként vagy előadóként is kipróbálhatják magukat és magabiztos, sokrétű tudással léphetnek a munkaerőpiacra.
 
(2016. április)

 

2016.04.28.