A Kari Tanács 2019. évi határozatai

A KARI TANÁCS 2019.12.03-I ÜLÉSÉN MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 073/2019. KT (12.03.) számú határozat Szabari Veronika oktatási és tudományos dékánhelyettesi pályázatának támogatásáról
  • 074/2019. KT (12.03.) számú határozat Prónai Csaba általános és nemzetközi dékánhelyettesi pályázatának támogatásáról
  • 075/2019. KT (12.03.) számú határozat Tausz Katalin KHB-elnöki jelölésének támogatásáról
  • 076/2019. KT (12.03.) számú határozat Tausz Katalin EHB-kari delegált pozícióra való jelölésének támogatásáról
  • 077/2019. KT (12.03.) számú határozat a HKR-módosítás támogatásáról, amely szerint a hallgatók kérelem útján az oktató hozzájárulása nélkül is felvehetnek kurzust a kurzusfelvételi időszak végét követő első hét végéig
  • 078/2019. KT (12.03.) számú határozat a HKR 450. §-ának hatályon kívül helyezésére vonatkozó előterjesztés elutasításáról
  • 079/2019. KT (12.03.) számú határozat a HKR-módosítási javaslattal kapcsolatban a 62/A. §-ban megjelölt módosítás elfogadásáról, a 450. § ad 58. §-ben megjelölt módosítás elutasításáról
  • 080/2019. KT (12.03.) számú határozat a Szociológia alapszak új szakdolgozati követelményrendszerének támogatásáról

A KARI TANÁCS 2019. 11.27. ÉS 11.29. KÖZÖTT LEVÉLSZAVAZÁSSAL MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 072/2019. KT (11.29.) számú határozat az előterjesztésben szereplő kari kiválósági szempontrendszer elfogadásáról

A KARI TANÁCS 2019.11.05-I ÜLÉSÉN MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 063/2019. KT (11.05.) számú határozat az Adatkezelési Szabályzat módosításait célzó előterjesztés elfogadásáról
  • 064/2019. KT (11.05.) számú határozat az ELTE Egyetemi Könyvtári Szolgálat Szervezeti és Működési Szabályzatának elfogadásáról
  • 065/2019. KT (11.05.) számú határozat a doktori képzés felvételi tervének elfogadásáról a 2020/21-es tanévre vonatkozóan
  • 066/2019. KT (11.05.) számú határozat Barna Ildikó TTDT-törzstagságának felterjesztéséről az EDT felé
  • 067/2019. KT (11.05.) számú határozat Majtényi Balázs TTDT-törzstagságának felterjesztéséről az EDT felé
  • 068/2019. KT (11.05.) számú határozat Orosz Éva TTDT-törzstagságának felterjesztéséről az EDT felé
  • 069/2019. KT (11.05.) számú határozat az Egyetemi doktori szabályzat kari különös rész módosításainak elfogadásáról
  • 070/2019. KT (11.05.) számú határozat a Szociológia Doktori Iskola Szervezeti és Működési Szabályzat módosításainak elfogadásáról
  • 071/2019. KT (11.05.) számú határozat a Szociológia Doktori Iskola Minőségbiztosítási Szabályzatának elfogadásáról

A KARI TANÁCS 2019.10.01-I ÜLÉSÉN MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 057/2019. KT (10.01.) számú határozat a Kari Tanács féléves munkatervének elfogadásáról
  • 058/2019. KT (10.01.) számú határozat Kabos Sándor címzetes egyetemi tanári címre való felterjesztésének támogatásáról
  • 059/2019. KT (10.01.) számú határozat a 2020-as felvételi terv graduális képzésekre vonatkozó részének elfogadásáról
  • 060/2019. KT (10.01.) számú határozat az érettségi felkészítő kurzus előterjesztésben szereplő feltételek melletti indításának támogatásáról
  • 061/2019. KT (10.01.) számú határozat a Survey statisztika és adatanalitika és Kulturális antropológia (magyar és angol tanítási nyelvű) mesterszakok, valamint a Kereskedelem és marketing alapszak záróvizsga tételsor módosításainak támogatásáról
  • 062/2019. KT (10.01.) számú határozat a Gazdálkodási és menedzsment, ill. Turizmus-vendéglátás duális képzés elindításának támogatásáról

A KARI TANÁCS 2019. 07.16. ÉS 07.17. KÖZÖTT TITKOS LEVÉLSZAVAZÁSSAL MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 054/2019. KT (07.17.) számú határozat Bisztray Márta félállású adjunktusi kinevezésének támogatásáról a TáTK Közgazdaságtudományi Intézet Közgazdaságtudományi Tanszékére
  • 055/2019. KT (07.17.) számú határozat Zombory Máté határozott, 2019.08.01–2022.07.31. időre szóló docensi kinevezésének támogatásáról a TáTK Szociológia Intézet Társadalomelmélet Tanszékére
  • 056/2019. KT (07.17.) számú határozat a Némedi Dénes Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzatának előterjesztés szerinti módosításáról

A KARI TANÁCS 2019. 07.01. ÉS 07.02. KÖZÖTT TITKOS LEVÉLSZAVAZÁSSAL MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 053/2019. KT (07.02.) számú határozat „A Társadalomtudományi Karért Díj” odaítéléséről Nyilas Mihály részére

A KARI TANÁCS 2019. 06.27. ÉS 06.30. KÖZÖTT TITKOS LEVÉLSZAVAZÁSSAL MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 044/2019. KT (06.30.) számú határozat Kovai Melinda docensi kinevezésének támogatásáról a TáTK Társadalmi Kapcsolatok Intézete Szociálpszichológia Tanszékre
  • 045/2019. KT (06.30.) számú határozat „A Társadalomtudományi Karért Díj” odaítéléséről Vékony Edit részére
  • 046/2019. KT (06.30.) számú határozat a „Lakatos László-díj a Társadalomtudomány Oktatásáért” odaítéléséről Csongor Anna részére
  • 047/2019. KT (06.30.) számú határozat a „Lakatos László-díj a Társadalomtudomány Oktatásáért” odaítéléséről Kopper Ákos részére
  • 048/2019. KT (06.30.) számú határozat a „Lakatos László-díj a Társadalomtudomány Oktatásáért” odaítéléséről Szabó Miklós részére
  • 049/2019. KT (06.30.) számú határozat „A Társadalomtudományi Kutatásért Díj” odaítéléséről Barna Ildikó részére
  • 050/2019. KT (06.30.) számú határozat „A Társadalomtudományi Kutatásért Díj” odaítéléséről Gerő Márton részére
  • 051/2019. KT (06.30.) számú határozat a „Dékáni Elismerés” odaítéléséről Fábiánné Borsós Gabriella részére
  • 052/2019. KT (06.30.) számú határozat a „Dékáni Elismerés” odaítéléséről Nagy Tímea részére

A KARI TANÁCS 2019.06.25-I ÜLÉSÉN MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 039/2019. KT (06.25.) számú határozat a SEK Turizmus-vendéglátás FOKSZ-indítási anyagának elfogadásáról és a Turizmus-vendéglátás FOKSZ elindításának támogatásáról
  • 040/2019. KT (06.25.) számú határozat a Kar 2018-as gazdálkodásáról szóló beszámoló elfogadásáról
  • 041/2019. KT (06.25.) számú határozat a Kar 2019-re vonatkozó költségvetésének elfogadásáról
  • 042/2019. KT (06.25.) számú határozat a SEK Gazdálkodási és menedzsment, valamint Kereskedelem és marketing alapszakok képzési tervei  módosításainak elfogadásáról
  • 043/2019. KT (06.25.) számú határozat a Társadalmi Változások Története Kutatóközpont megalakulásának támogatásáról

A KARI TANÁCS 2019. 06.18. ÉS 06.19. KÖZÖTT TITKOS LEVÉLSZAVAZÁSSAL MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 037/2019. KT (06.19.) számú határozat a HKR 68/B. § (1) bekezdésének módosításának támogatásáról, miszerint a megajánlott jegy a vizsgaidőszak második hetének végéig legyen rögzíthető
  • 038/2019. KT (06.19.) számú határozat a HKR módosításra vonatkozó szenátusi előterjesztésnek a 037/2019. KT (06.19.) számú határozat szerint elfogadott kiegészítéssel való támogatásáról

A KARI TANÁCS 2019. 06.13. ÉS 06.14. KÖZÖTT TITKOS LEVÉLSZAVAZÁSSAL MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 036/2019. KT (06.14.) számú határozat Bodor Péter egyetemi tanári pályázatának támogatásáról

A KARI TANÁCS 2019. 06.05. ÉS 06.07. KÖZÖTT TITKOS LEVÉLSZAVAZÁSSAL MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 027/2019. KT (06.07.) számú határozat Pál Eszternek a Szociológia Intézetbe benyújtott intézetigazgatói pályázata támogatásáról
  • 028/2019. KT (06.07.) számú határozat Prónai Csabának a Kulturális Antropológia Tanszékre benyújtott tanszékvezetői pályázata támogatásáról
  • 029/2019. KT (06.07.) számú határozat Rudas Tamás egyetemi tanárnak a TáTK Kari Habilitációs Bizottságába elnökként történő megbízása támogatásáról
  • 030/2019. KT (06.07.) számú határozat Somlai Péter professor emeritusnak a TáTK Kari Habilitációs Bizottságába tagként történő megbízása támogatásáról
  • 031/2019. KT (06.07.) számú határozat Majtényi Balázs habilitált egyetemi docensnek a TáTK Kari Habilitációs Bizottságába tagként történő megbízása támogatásáról
  • 032/2019. KT (06.07.) számú határozat Pethesné Dávid Beáta egyetemi tanárnak a TáTK Kari Habilitációs Bizottságába külsős tagként történő megbízása támogatásáról
  • 033/2019. KT (06.07.) számú határozat Nagy Beáta egyetemi tanárnak a TáTK Kari Habilitációs Bizottságába külsős tagként történő megbízása támogatásáról
  • 034/2019. KT (06.07.) számú határozat Rudas Tamás egyetemi tanárnak az Egyetemi Habilitációs Bizottságba tagként történő delegálása támogatásáról
  • 035/2019. KT (06.07.) számú határozat Majtényi Balázs habilitált egyetemi docensnek az Egyetemi Habilitációs Bizottságba póttagként történő delegálása támogatásáról

A KARI TANÁCS 2019.05.21-I ÜLÉSÉN MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 024/2019. KT (05.21.) számú határozat a Survey Statisztika és Adatanalitika mesterképzés képzési terve módosításainak elfogadásáról
  • 025/2019. KT (05.21.) számú határozat Miroslav Mavra a Kulturális Antropológia Tanszékre való tanársegédi álláspályázatának elfogadásáról és támogatásáról
  • 026/2019. KT (05.21.) számú határozat a Tanulmányi és Kreditátviteli Bizottság ügyrendjének elfogadásáról

A KARI TANÁCS 2019. 05.09. ÉS 05.10. KÖZÖTT LEVÉLSZAVAZÁSSAL MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 023/2019. KT (05.10.) számú határozat a HKR módosítására vonatkozó szenátusi előterjesztés támogatásáról

A KARI TANÁCS 2019.04.02-I ÜLÉSÉN MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 012/2019. KT (04.02.) számú határozat a magyar és angol képzési nyelvű Kulturális antropológia mesterszak képzési terve módosításainak elfogadásáról
  • 013/2019. KT (04.02.) számú határozat a magyar képzési nyelvű Szociológia alapszak képzési terve módosításainak elfogadásáról
  • 014/2019. KT (04.02.) számú határozat az angol képzési nyelvű Szociológia alapszak képzési terve módosításainak elfogadásáról
  • 015/2019. KT (04.02.) számú határozat a Szociális munka alap- és mesterszak képzési terve módosításainak elfogadásáról
  • 016/2019. KT (04.02.) számú határozat a Kisebbségpolitika mesterszak esti tagozat képzési terve támogatásáról
  •  017/2019. KT (04.02.) számú határozat a HKR kari különös rész módosításainak elfogadásáról
  • 018/2019. KT (04.02.) számú határozat Kovács János Mátyás címzetes egyetemi tanár címre való felterjesztésének támogatásáról
  • 019/2019. KT (04.02.) számú határozat a Medical and Psychological Anthropology Lab kutatócsoport megalapításának támogatásáról
  • 020/2019. KT (04.02.) számú határozat a Közösségi terek kialakítását előterjesztő munkacsoport létrehozásáról
  • 021/2019. KT (04.02.) számú határozat a 2018-as évről szóló minőségügyi jelentés elfogadásáról
  • 022/2019. KT (04.02.) számú határozat annak elfogadásáról, hogy a campus tereinek esetleges újrafelosztása során a könyvtár, ill. a kémiai épületben lévő irodák új helyre költöztetése, valamint a közösségi helyek védelme és minőségi átalakítása kiemelt célt képez

A KARI TANÁCS 2019. 03.18. ÉS 03.20. KÖZÖTT TITKOS LEVÉLSZAVAZÁSSAL MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 011/2019. KT (03.20.) számú határozat Varga Imre tanszékvezetői kinevezésének támogatásáról a TáTK Közgazdaságtudományi Intézet Savaria Gazdálkodástudományi Tanszékére

A KARI TANÁCS 2019. 02.19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉN MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 003/2019. KT (02.19.) számú határozat a Kari Tanács 2018/19-es tanév II. félévi ülés- és munkatervének elfogadásáról
  • 004/2019. KT (02.19.) számú határozat a magyar és angol tanítási nyelvű Kulturális antropológia alapszakok elindításának támogatásáról
  • 005/2019. KT (02.19.) számú határozat arról, hogy a „A Társadalomtudományi Kar kitüntetése” helyett a díjat 2019-től „A Társadalomtudományi Karért Díj”-nak nevezzék
  • 006/2019. KT (02.19.) számú határozat a „Lakatos László-díj a Társadalomtudomány Oktatásáért” megalapításának támogatásáról 2019-től
  • 007/2019. KT (02.19.) számú határozat „A Társadalomtudományi Kutatásért Díj” megalapításának támogatásáról 2019-től
  • 008/2019. KT (02.19.) számú határozat a „Dékáni Elismerés” díj megalapításának támogatásáról 2019-től
  • 009/2019. KT (02.19.) számú határozat a Némedi Dénes Könyvtár 2018. évi beszámolójának elfogadásáról
  • 010/2019. KT (02.19.) számú határozat a SEK felsőoktatási szakképzés – Gazdálkodási és menedzsment szak, a SEK felsőoktatási szakképzés – Kereskedelem és marketing szak, valamint a Társadalmi nemek tanulmánya mesterszak záróvizsga tételsorainak elfogadásáról

A KARI TANÁCS 2019. 01.22. ÉS 01.24. KÖZÖTT TITKOS LEVÉLSZAVAZÁSSAL MEGHOZOTT HATÁROZATAI

  • 001/2019. KT (01.24.) számú határozat Kövér-Van Til Ágnes intézetigazgatói kinevezésének támogatásáról a TáTK Szociális Tanulmányok Intézetébe
  • 002/2019. KT (01.24.) számú határozat Juhász Gábor tanszékvezetői kinevezésének támogatásáról a TáTK Szociális Tanulmányok Intézete Szociálpolitika Tanszékére

2019.12.31.