A Szociopoly is SozialMarie-jelölt

A Bass László, a TáTK Szociális Munka Tanszék egyetemi adjunktusa, a Gyerekesély Közhasznú Egyesület vezető kutatója által kifejlesztett Szociopoly játékból készült színházi társasjáték is a rangos SozialMarie-díj jelöltjei között van. A legrégebbi európai társadalmi innovációs díjat 2005 óta adják át, a szakmai zsűri mellett február 28-ig a közönség is szavazhat.

A Szociopoly társasjáték a készítők szándéka szerint arra nyújt jó lehetőséget, hogy mindazokat a kérdéseket és sztereotip válaszokat, amelyeket a szegénységgel kapcsolatban megfogalmazunk, érzünk vagy tudni vélünk, átgondolhassuk, illetve a játék folyamán kipróbálhassuk. A játékot folyamatosan „játsszák” Egyetemünkön is, a Kutatók Éjszakáján, a TáTK nyílt napjain, a Szakkollégiumok Éjszakáján és az ELTEfeszten is állandó program.

A SozialMarie-díjra a Szputnyik Hajózási Társaság Mentőcsónak Egységének első programjaként készült színházi társasjátékot jelölték. 2015. február 10. és 28. között a közönség is szavazhat, a közönségdíj nyerteseiről kizárólag a közönség szavazatai döntenek, és az eredmény nem befolyásolja a SozialMarie zsűrijének döntését. A Szociopolyra itt lehet szavazni.

„Mi a Szociopolyval nem a szegénységből csinálunk játékot. A játék érzelmi energiáját használjuk arra, hogy a munka, pénz és erőforrások nélküli megmaradás helyzetét élhesse át valaki. A játék konstruálta valóságban mindenki szegény lesz egy órára. Mindenki maga hozhat döntéseket: akar-e feketén dolgozni, befizeti-e a villanyszámláját, fordul-e uzsoráshoz kölcsönért? Ha egy játékos átéli, hogy csak rossz alternatívák közül választhat, hogy mennyire kiszolgáltatottá válik egy ember a szegénység bilincseiben, hogy mire is elég a segély vagy a családi pótlék, akkor van reményünk arra, hogy a biztonságos közhelyek megrepedezzenek, van reményünk arra, hogy a közösség az intolerancia helyett a szolidaritás megoldási módjai felé forduljon.” (Részlet a színházi ajánlóból)

A SozialMarie-díjat évente 15 kitűnő társadalmi innováció kapja: az összesen 54 ezer euró értékű pénzbeli elismerés mellett a SozialMarie mindenekelőtt nyilvánosságot biztosít olyan projekteknek, amelyek új megközelítésmódokkal adnak innovatív válaszokat a társadalmi kihívásokra. A díjat egy osztrák magánalapítvány, az Unruhe Privatstiftung hozta létre, amelyet Wanda Moser-Heindl és Friedrich Moser alapított 2000-ben. Célja, hogy szorosabbra szője az innovatív társadalmi projektek hálózatát, és párbeszédet kezdeményezzen a társadalmi innovációról. A nyertes projekteket három fázisban választja ki a szakmai zsűri.

forrás: Elte.hu cikke

2015.02.19.