Békés Ferenc (1938-2016)
Nehéz szívvel tudatjuk, hogy elhunyt Békés Ferenc, az ELTE Szociológiai Intézetének egykori igazgatóhelyettese, a KSH és a Tömegkommunikációs Kutatóközpont szociológus kutatója. Békés Ferenc munkásságának, tevékenységének jelentős szerepe volt abban, hogy az ELTE BTK Szociológiai Intézetből később megszülethetett a Társadalomtudományi Kar.
Békés Ferenc 1938-ban született Gyulán. Gyerek- és iskolaéveit is itt töltötte – többek között olyan társakkal, mint Angelusz Róbert –, és a városhoz való kötődése további pályafutása során is megmaradt.
Budapesten közgazdászként végzett, első munkahelyei a KSH és a Rádió Közvélemény-kutató Osztálya voltak. Ezekben az években fordult figyelme az empirikus társadalomkutatás felé: egyebek közt az ismeretszint-vizsgálatok egyik megalapítója volt, kandidátusi disszertációját is ebből a témakörből írta. 1969-től a Tömegkommunikációs Kutatóközpont egyik alapító munkatársa, franciaországi tanulmányútján is elmélyített metodológiai érdeklődésének megfelelően a Módszertani Osztály vezetőjeként.
A hetvenes évek első felében ő hozta létre az Ifjúsági Lapkiadó közvélemény-kutató részlegét, amely irányításával a következő évtizedben az empirikus társadalomkutatás egyik korabeli centrumává nőtte ki magát; a hazai szociológia és szociálpszichológia nem egy későbbi vezető alakja kezdte ott pályafutását. Ezt követően kapott meghívást az ELTE nem sokkal korábban alakult Szociológiai Intézetének egyik vezetői posztjára, és az ott kiemelt kutatási csomópontok egyikébe, az értelmiségkutatások kérdéskörébe való bekapcsolódásra. Több témának volt fontos szereplője, módszertani szakértője, sőt személyes kezdeményezésre mindezt a színházak világának hozzá igen közel álló témájával, egy színészfelvétellel egészítette ki. Dédelgetett ambíciója volt e kutatás megismétlése és további vonatkozásokkal való bővítése, erre azonban már nem kerülhetett sor.
A kilencvenes években ismét a KSH keretei közé tért vissza, a Demográfiai Intézetben zárva le aktív pályafutását. Újraéledt irodalmi érdeklődése és gyulai gyökerei is közrejátszhattak abban, hogy utolsó éveit Márai Sándor és Simonyi Imre pályája néhány feltáratlan mozzanatának, személyes vonatkozásának szentelte. Bár az eredeti tematikáktól kissé távolabb, ezekben a forráskritikai írásokban is tetten érhető a parányi részletekre, a legapróbb tévedésekre is felfigyelő, összetéveszthetetlen kutatói habitusa.
(Szerző: Tardos Róbert)
2016.06.21.