Csongor Anna nyerte az Alice Salomon-díjat
A berlini egyetem az Alice Salomonról elnevezett díjjal azokat tünteti ki, akik kiemelkedő módon hozzájárulnak a szociális munka fejlődéséhez.
Csongor Anna a magyarországi szociális munka kiemelkedő képviselője, egyetemi oktató és kutató.
Életművét a magyarországi romák esélyegyenlőségének, valamint a szegénység és az oktatás közötti kölcsönhatás elemzésének szentelte.
Pályafutása során igyekezett összehangolni az elméletet és a gyakorlatot, egyszersmind sokat tett a szolidaritás, illetve a közösségi alapú gondolkodás és segítségnyújtás elterjesztéséért.
Egyetemi tanulmányai befejeztével tíz éven keresztül cigány családokkal foglalkozó családgondozó volt Budapest egyik külső kerületében, majd további tíz évig cigány gyerekek oktatási helyzetétét kutató szociológusként dolgozott.
1993 óta dolgozik az Autonómia Alapítványnál, amelynek jelenleg kuratóriumi tagja. Szintén 1993-ban kezdett dolgozni az ELTE-n, ahol elsősorban roma kérdésekkel foglalkozott, de számos más, egyenlőtlenségekkel, civil társadalommal, közösségi szociális munkával kapcsolatos témát is oktatott és kutatott. 2007-ben aktívan részt vett a közösségi és civil tanulmányok mesterképzés alapítási és indítási munkálataiban, amely szaknak 2010-től szakigazgatója volt. Széleskörű gyakorlati tapasztalata és oktatói-nevelői munkája révén az ELTE kiváló és népszerű tanáraként dolgozott. Csongor Anna a Civil Szemle folyóirat szerkesztőbizottságának tagja.
Az Alice Salamon-díj zsűrije kiemeli, hogy Csongor Anna kulcsfigurája volt az Autonómia Alapítvány Szegénység és cigányság programjának, amely az első független alapítvány volt, amely az 1990-es magyarországi rendszerváltás után fejlesztési programokat indított romák és civil szervezetek számára. Csongor Anna 1995-től 2013-ig vezette az alapítványt.
„Csongor Anna oktatási, szociális és tudományos
munkássága a társadalmi, faji és etnikai diszkrimináció felszámolásával kapcsolatban több szinten is újítónak nevezhető:
újító volt a közösségekkel végzett gyakorlati munkában, valamint a szociális munka oktatásában, kutatásában és fejlesztésében.” – foglalta össze a zsűri.
„A világnak nagy szüksége van az Alice Salomonhoz hasonló bátor és következetes, a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása mellett elkötelezett és cselekvőképes szakemberekre. Megtiszteltetés, hogy átvehetem a róla elnevezett díjat." – nyilatkozta Csongor Anna.
ALICE SALOMON-DÍJÁTADÓ
ALICE SALOMON-DÍJÁTADÓ
0
/
0
0
/
0