ELTE TáTK-s díjazottak az OTDK záróülésén
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) 2015. november 19-én a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében tartotta a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia ünnepi záróülését. A rendezvényen kitüntetésekkel ismerték el két TáTK-s hallgató és óraadó oktatónk munkáját.
Az OTDT 1989 óta díjazza a tehetséges hallgatókat: Pro Scientia Aranyéremben a hallgatói összteljesítmény alapján a kiemelkedő egyéniségek részesülhetnek. Az elismerést 47 fiatal diáktudós vehette át Lovász Lászlótól, a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől, Csányi Attilától, a Bonafarm Zrt. vezérigazgatójától és Szendrő Pétertől, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnökétől. A díjazottak negyede Egyetemünk hallgatója.
A 2015-ben Pro Scientia Aranyéremmel kitüntetett ELTE-sek között vannak Berezvai Zombor és Kurbucz Marcell Tamás, a TáTK közgazdaságtudományt tanuló hallgatói. Berezvai Zombor 2015 tavaszán két dolgozatával is helyezést ért el az OTDK Közgazdaságtudományi Szekciójában: "A magyar húsipari vállalatok helyzetének elemzése" című dolgozatával 1. díjat, "Production Efficiency Analysis of the Hungarian Meat Processing Industry" című, makro-modellezéssel foglalkozó dolgozatával pedig 2. díjat nyert. Kurbucz Marcell Tamás még a Pannon Egyetem BSc hallgatójaként lett 1. helyezett szekciójában "Projektek átfogó tervezésének és koordinálásának támogatása mátrixokkal" című dolgozatával.
Mestertanár Aranyérmet kiemelkedő témavezetői és tudományos diákköri szervezői munkáért adományoz az OTDT, a díjat összesen 54-en vehették át Palkovics László felsőoktatási államtitkártól.
A 2015-ben Mestertanár Aranyéremmel kitüntetett ELTE-s oktatók között van Kulturális Antropológia Tanszékünk óraadója, A. Gergely András is, aki az OTDK Társadalomtudományi Szekciójának szervezésében jelentős szerepet vállalt az elmúlt évtizedekben.
forrás: elte.hu
2015.11.30.