Eötvös József-koszorút vehetett át professor emeritusunk, Somlai Péter
Az MTA Elnöksége Somlai Péternek, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzor emeritusának közel négy évtizedes, nemzetközileg is elismert példaértékű oktatói és tudományos munkájáért, valamint a szociológia számos fontos témakörében végzett megalapozó kutatásaiért adományozta az Eötvös József-koszorút a Magyar Tudomány Ünnepének idei nyitóünnepségén.
Pálinkás József elnök köszöntőjével kezdetét vette az MTA által tíz éve minden év novemberében megrendezett Magyar Tudomány Ünnepe országos programsorozata. A hagyományosan egy központi gondolat köré szerveződő eseményfolyam idén „Velünk élő tudomány” címmel a tudományos felfedezéseken alapuló célzott kutatások közvetlen és közvetett társadalmi jelentőségére hívja fel a figyelmet.
A nyitóünnepségen tudományos elismeréseket is átadtak. Kiemelkedő tudományos életműve elismeréseként az MTA hét doktora vehette át a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége által adományozott Eötvös József-koszorút.
A középkori magyar történelem és a történeti segédtudományok terén végzett nemzetközileg is elismert eredményes kutatómunkájáért, a Szent Koronáról írt monográfiájáért, a címertan rangját erősítő fél évszázados kiemelkedő oktatómunkájáért Bertényi Iván, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzor emeritusa kapta a díjat. Csanády Miklóst, a Szegedi Tudományegyetem II. Sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ professzor emeritusát a kardiologiában kifejtett, nemzetközileg is elismert kiemelkedő szakmai tevékenységéért, iskolateremő oktatómunkájáért ismerték el a kitüntetéssel. Több évtizedes eredményes kutatómunkájáért, példaértékű oktatói és tudományszervezői tevékenységéért Csikor Ferenc, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzor emeritusa vehette át az Eötvös József-koszorút. Marton Katalint, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet professzor emeritáját a többfelhasználós rendszerek információelméletének kidolgozásában játszott meghatározó szerepéért, valamint a mértékkoncentráció elméletben elért kimagasló eredményeiért ismerték el a kitüntetéssel. Molnár Kálmán, az MTA Agrártudományi Kutatóközpontjának professzor emeritusa a hazai halparazitológiai kutatások megalapozásáért, nemzetközileg is elismert kutatási eredményeiért, a hazai halak parazitáinak feltérképezéséért, számos új faj leírásáért, valamint az ellenük való védekezés lehetőségeinek feltárásáért kapta a díjat. Az MTA Elnöksége Somlai Péternek, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzor emeritusának közel négy évtizedes, nemzetközileg is elismert példaértékű oktatói és tudományos munkájáért, valamint a szociológia számos fontos témakörében végzett megalapozó kutatásaiért adományozta az Eötvös József-koszorút. Zombory László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára pedig több évtizedes kiemelkedő oktató- és kutatómunkája, eredményes oktatás- és tudományszervezői tevékenysége, nemzetközileg is példaértékű szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként vehette át a kitüntetést.
forrás: mta.hu
http://mta.hu/mta_hirei/velunk-elo-altalunk-valtozo-es-minket-valtoztato-tudomany-megkezdodott-a-magyar-tudomany-unnepe-132866/