Kari kitüntetések 2024

2024.07.15.
Kari kitüntetések 2024

Az ELTE TáTK-n a Diplomaosztó–Tanévzáró Ünnepségen került sor a kari kitüntetések átadására 2024. július 12-én, pénteken. A díjakat Prónai Csaba dékán adta át.

Az ELTE TáTK közössége hagyományosan minden tanév végén díjátadó ünnepségen ismeri el a legkiválóbb oktatói, kutatói és oktatástámogató eredményeket. Kari díjra a kar bármely dolgozója felterjeszthet bármely kari dolgozót. A díjak odaítélését a Kari Tanács hagyja jóvá.

2024-ben három kari munkatárs vehette át a Társadalomtudományi Karért díjat. Orosz Éva (Közgazdaságtudományi Intézet), Örkény Antal (Kisebbségszociológia Tanszék) és Gecser Ottó (Szociológia Tanszék) hosszú távú és eredményes oktatói, kutatói és okatásszervezői munkájukkal nagyban hozzájárultak a kar fejlődéséhez és sikeréhez.

Sik Dorottya és Háberman Zoltán (mindketten a Szociális Munka Tanszék oktatói) Lakatos László-díjban részesültek. A 2019-ben alapított díj az oktatási kiválóságot ismeri el.

Czinege Katalin (Gazdasági Hivatal), Kovács Andrea Irén (Dékáni Hivatal) és Orosz Heléna (Némedi Dénes Könyvtár) oktatást–kutatást támogató kiemelkedő teljesítményükért Dékáni Elismerést nyertek.

A 2023/24. tanévben a kiemelkedő demonstrátori munkáért járó díjakat Fáró Jenő (Empirikus Tanulmányok Intézet, Etelaky Éva-díj) és Pauló Edit Andrea (Szociológia Intézet, Csákó Mihály-díj) vehette át.

A Kulturális Antropológia Tanszék kezdeményezésére alapított Boglár Lajos-díjat idén Szathmári Dorottya Panna és Bozó Benedek kapta, akik terepmunkájukat Boglár Lajos szellemében, kiváló minőségben, a kulturális antropológia szakma alapértékeit átadva és annak etikai normáit képviselve végezték el.

Idén másodszor ítélte oda a kari közösség az Ohly Éva-díjat a szociális munka gyakorlati oktatásáért. A díjazottak: Bende Anna és Zámbó Lilla voltak.

Szintén 2023-ban alapított elismerés az ELTE TáTK Szociális Munka kiváló terephely minősítés, melyet idén a H52 Ifjúsági Iroda és Közösségi Tér nyert el.

Az egyes alap- és mesterszakokon, valamint a szakirányú továbbképzéseken végzettek közül a legjobb szakdolgozatot író hallgatókat is kitüntették. A díjazottak listája itt tekinthető meg.

Gratulálunk minden kitüntetett hallgatónak, oktató–kutatónak és oktatástámogató munkatársnak!