Sikeresen zárult az ELTE TáTK Tudományos Mecenatúra Pályázata

2022.12.16.
Sikeresen zárult az ELTE TáTK Tudományos Mecenatúra Pályázata
2022 végén megjelent Lányi András The Philosophy of Eco-Politics (Együttéléstan – az ökopolitika filozófiája) című, angol nyelvű tudományos nagyesszéje, mely 500 nyomtatott példányban, és ezzel egyidejűleg e-könyvként (open access formában) is a közönség elé kerül.

Az ELTE TáTK humánökológia mesterszakon és más műhelyekben zajló kutatómunka és viták eredményei eddig nem voltak elérhetőek a nemzetközi tudományos közösség számára, holott az itt folyó munka szorosan kapcsolódik az ökofilozófia és az ökológiai belátásoktól inspirált társadalomelméleti vizsgálódások főáramához. A kötet megjelenésének fő célja a bekapcsolódás a nemzetközi tudományos diskurzusba.

A pályázat keretében elkészült mű online is elérhető és letölthető.
A 2023-as tavaszi félévre pedig egy kari kötetbemutató konferencia megvalósítása is a tervek között szerepel.

(Képünk a kötet borítójának illusztrációja.)

A MEC_K 141306 számú projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a MEC_21 kódszámú „Tudományos Mecenatúra Pályázat” pályázati program finanszírozásában valósult meg.