TáTK-s és IK-s siker a MOME és az EYA fashion tech hackatonján

2020.02.27.
TáTK-s és IK-s siker a MOME és az EYA fashion tech hackatonján
Február 22-én öt nagy budapesti egyetem hallgatói prezentálták digitális prototípusaikat a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen a SHack Budapest social hackathon záró pitchelésén. 48 órányi intenzív brainstorming és tervezés után álltak elő a verseny csapatai saját megoldásaikkal.

A csapatokat a részt vevő intézmények által delegált szakmai mentorok segítették a verseny során. Mentorként és a verseny ELTÉ-s előkészítésében Galovics Gergely, a TáTK Szociológia Doktori Iskolájának PhD-hallgatója támogatta a versenyzőket.

A nyertes csapat (Youstina Azer, ELTE TáTK; Shady Taodharos, ELTE IK; Beatryss Rats, ELTE TáTK; Márton Rozsáli, MOME; Sámuel Balázs, BME VMK) „Sunner” ötletét szavazta meg a zsüri hackathon legjobb projektjének. A „Sunner” lényege, hogy a már létező, egyszer használatos UV-mérő karkötőt egy olyan szenzorra cseréli, amit a gyerekek egész nyáron, minden nap hordhatnak. Ahogy érzékeli az eszköz, hogy az UV-sugárzás kritikus tartományba ért, azonnal értesíti a szülőket egy okostelefonra kifejlesztett alkalmazás segítségével. „A döntő érvek a győztes csapat mellett az egyszerűség és a megvalósíthatóság voltak. A „Sunner” egy már ismert technológiát használ fel, amelyet a piaci helyzet áttekintésével gondolt újra, és így valós igényre képes reagálni.” – magyarázta a zsűri döntését Fogarasy Tamás, a MOME Interaction Design Lab vezetője. Fogarasy Tamás hozzátette: „Ez a termék fél, maximum egy éven belül legkésőbb ki fog kerülni a piacra, mert jelen pillanatban egyértelműen hiányzik onnan. Tehát határozottan itt a cselekvés ideje!”

Békási Tamás, az EIT Heath RIS Business Creation menedzsere a hackathon zsűritagijaként hangsúlyozta: „A SHack Budapesthez hasonló, EYA által szervezett programok alternatívát kínálnak a fiataloknak azzal, hogy teret adnak a bennük lévő innovátor felfedezésére, és ezzel egy időben össze is kötik őket a hasonló szemléletű, de eltérő hátterű, más tudással és készségekkel rendelkező társaikkal. A szakmai mentorok intenzív tudásátadást is biztosítanak, és a végén egészen új csapatokat bocsátanak ki az európai startup szcénába.”

Az esemény társszervezője és egyben a helyszín biztosítója is a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem volt. Az EYA és a MOME mellett Shack Budapest együttműködő partnerei voltak a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Budapest Corvinus Egyetem és az ELTE Társadalomtudományi Kara is. A társadalmi hackathon megszervezését az EIT Health, a GE Healthcare és az INPUT Program támogatták.

Forrás: MOME