TDK kurzus a Szociális Tanulmányok Intézete szervezésében

Kedves Hallgatók!

 
A Tudományos Diákkörben való részvételre invitálunk benneteket! A TDK jó lehetőség a tudományos világba való bekapcsolódásra, önálló mini - vagy részkutatás megvalósítására. A kari, majd országos versenyen történő megmérettetés során kipróbálhatjátok a tudományos prezentációt  is. A részvétel és a jó eredmények a különböző ösztöndíjak (köztársasági, kiválóság stb.) pályázásánál előnyt jelentenek. A folyamatban azonban nem lesztek egyedül: A választott konzulensetek segít a dolgozat megírásában és az előadásra való felkészülésben is. Emellett most a kar további segítséget nyújt három kurzus formájában, melyek műhelyként működnek. 
 
A Szociális Tanulmányok Intézete által meghirdetett kurzusokkal abban szeretnénk nektek segíteni, hogy minél magabiztosabban tudjatok részt venni a dolgozat megírásában és az előadásban is. 
 
A kurzusok az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Tehetség Programjának támogatásával valósulnak meg, a  "Kutatási és készségfejlesztés TDK-zó hallgatók számára" (NTP-HHTDK-18-0027) projekt keretében.
 
A kar valamennyi érdeklődő hallgatóját szeretettel várjuk!
 

 

TDK kurzus - Szociális Tanulmányok Intézete
Téma Időpont Előadó Terem

 

Hogyan kezdjünk neki egy kutatáshoz?
Kérdésfelvetés, módszerkiválasztás

 

 

 

2018. november 14.

14:00-16:00-ig

 

Szécsi Judit

5.55

Irodalomkutatás kérdései, technikái

2018. november 14. 

16:00-18:00-ig

 

Egri Krisztina

A narratív interjú, mint kutatási módszer 

 

2018. november 19. 
18:00-20:00-ig
 

 

Szécsi Judit

Hogyan írjunk tudományos dolgozatot?

 

2018. november 28.
14:00-16:00-ig
 

 

Szécsi Judit

 

Egy konkrét kutatás példája
MTA Lendület és Bolyai kutatás eredményei
 

 

2018. november 28. 

16:00-18:00-ig

 

Rácz Andrea

 

Hogyan disszemináljuk az eredményeinket?
A jó prezentáció alapjai
 

 

 

2018. december 13.

14:00-16:00-ig

 

Szécsi Judit

 

Egy konkrét kutatás példája

FSZKI, Kitagolás kutatás

 

 

2018. december 13. 
16:00-18:00-ig
 

 

Bass László

 

NTP logóEMMI logó

2018.11.08.