Több mint 400 érdeklődő az ELTE TáTK nyílt napján
A több mint 400 a karra látogató diák, szülő és pedagógus a Nyílt Nap során megismerhette a TáTK alap- és mesterképzéskínálatát, valamint megtapasztalhatta azt a nyílt, befogadó és inspiratív közeget, ami a kari közösségi életre a mindennapokban is jellemző.
Juhász Gábor dékán köszöntőjét – a hagyományokhoz megfelelően – az éves diákverseny díjátadója követte. A Családban marad c. diákpályázaton idén Hóka Júlia Emma, a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola 11. osztályos diákja szerepelt eredményesen.
Mint minden évben, így idén is a rendezvény vendége volt Hencz Edit, az OH vezető-hivatali főtanácsosa, aki a felvételi jelentkezéssel kapcsolatban tartott előadást.
Az érdeklődő szülők és diákok 12 órától szülői értkezleten, valamint a kar és az egyetemi szervezetek információs pultjainál tehették fel a képzéssel és felvételivel kapcsolatos kérdéseiket.
A nemzetközi kapcsolatok, szociális munka és szociológia alapszakok oktatói, valamint a tavalyi és idei kari TDK-verseny kiemelt helyezettjei nyílt mintaórákat tartottak – melyek több esetben is telt házas érdeklődéssel futottak.
Az eseményen készült fotók megtekinthetőek a kar Facebook-oldalán.
Az esemény mintaórái, valamint a "Családban marad" diákverseny a "Tehetségből fiatal kutató" (EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00007) pályázat támogatásával valósultak meg.