Karunk hallgatója az Együtt Európában vetélkedőről és csapatuk győzelméről
Szép Viktor a tavalyi, Együtt Európában elnevezésű vetélkedő győztes csapatának volt az egyik tagja. Jutalmul két hónapig Göncz Kinga szocialista parlamenti képviselő brüsszeli irodájában töltött két hónapot gyakornokként. Viktor nemrégiben végzett az ELTE társadalmi tanulmányok szakán.
forrás: https://www.facebook.com/europamivagyunk
- Honnan hallottál a vetélkedőről?
- Mondhatom, hogy egy már összeszokott csapat jelentkezett erre az EU-s versenyre. Csoporttársaimmal és barátaimmal 2010 végén kezdtünk el egy pécsi versenyre készülni, amely főleg a magyar EU elnökség prioritásairól szólt. 2012-ig kábé 6-7 európai uniós ismereteket mérő vetélkedőn vettem, vettünk részt. Az igazat megvallva – tekintve, hogy nem nemzetközi tanulmányok alapszakon tanultam –, az EU működését a vetélkedőkön tanultam meg. A csapat folyamatosan nézte a különböző versenyfelhívásokat, és végül az interneten találkoztunk az Együtt Európában vetélkedővel. Úgy éreztük, hogy nem hagyhatunk ki egy olyan versenyt, amelynek a döntőjét a strasbourgi Európai Parlamentben rendezik meg.
- Hogyan lehet egy ilyen versenyen sikeresen szerepelni?
- Először is fontos egy jó csapat. Az a legjobb, ha a csapatból mindenki picit máshoz ért. Valaki szóban, valaki írásban jó, valaki pedig képes átlátni a nagyobb folyamatokat. Bár egyértelműnek tűnik, de sokszor azt látom, hogy a csapatok nem találják az összhangot, és nem csapatként dolgoznak. A másik fontos dolog természetesen a felkészültség. A politikához és a politikai kérdésekhez szakszerűen kell hozzáállni, és nem lehet a földtől elrugaszkodott véleményeket megfogalmazni, hiszen hamar a pálya szélén találja magát az ember. Harmadszor pedig nem elég önmagunkra figyelni, hanem a többi csapat érveit alaposan elemezve, és arra reagálva lehet csak eredményt elérni.
- Hasznos egy ilyen versenyen részt venni?
- Nagyon is! Az a közhely valóban igaz, hogy nem lehet mindent könyvből megtanulni. Legalábbis olyan értelemben nem, hogy bár szükséges a stabil tudás, de személyesen átélni egy európai parlamenti vitát, ezt egyik könyv sem tudja pótolni. Ki kell próbálni önmagunkat ahhoz, hogy tudjuk, mire vagyunk képesek! Ez később ráadásul a pályaválasztásnál is alapvető fontosságú lehet. Rengeteg új tapasztalatot szerez, új ismerősökre, barátokra tesz szert az ember. Egyébként annak is nagyon hasznos, aki később alapvetően nem kifejezetten az EU-val akar foglalkozni, hiszen az Európai Unió megkerülhetetlen szereplő a politikai és gazdasági életben. Nem beszélve arról, hogy ezeket a képességeket – amiket például egy versenyen ki lehet próbálni –, nemcsak a politika világában lehet hasznosítani.