Kopper Ákos Bolyai ösztöndíjas
Kopper Ákos, az ELTE TáTK Európai Tanulmányok Tanszékének munkatársa Bolyai János Kutatói Ösztöndíjban részesült.
Kopper Ákos az Európai Tanulmányok Tanszék adjunktusa, a Peripato Társadalmi Dinamika Kutatóközpont tagja, szakterülete a politikatudomány és a nemzetközi kapcsolatok, több évet töltött el kutatóként Japánban.
A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriumának tagjai 2015-ben tizennyolcadik alkalommal ítélték oda az ösztöndíjat, amelyet idén 824 érvényesen pályázó közül kétszázan nyertek el. Az idén a legtöbb pályázatot (57%) az egyetemekről nyújtották be, az MTA kutatóhálózatából, kutatóhelyeiről a pályázatok 36% érkezett. A három fő tudományterület között a következőképpen oszlanak meg a nyertes pályázatok: matematikai és természettudományok – 34,5%, élettudományok – 32%, humán- és társadalomtudományok – 33,5%.
A legkiválóbb kétszáz, már PhD-fokozattal rendelkező kutató közül huszonhat, az ELTE különböző karain és kutatócsoportjaiban dolgozó fiatal tudós munkáját támogatja 2015-ben az MTA. Ezzel az Eötvös Loránd Tudományegyetem lett a legeredményesebb felsőoktatási intézmény.
Az ELTE ösztöndíjasai 2015-ben:
Balázs Judit Ágnes (ELTE PPK)
Cserjési Renáta (ELTE PPK)
Csippán Péter (ELTE BTK)
Danél Mónika (ELTE BTK)
Gács Anna (ELTE BTK)
Hajdu Tamás (ELTE TTK)
Horváti Kata (ELTE TTK)
Ispánovity Péter Dusán (ELTE TTK)
Kiss Hubert János (ELTE TáTK)
Kopper Ákos (ELTE TáTK)
Körmendi Tamás Jenő (ELTE BTK)
Lénárt Tamás (ELTE BTK)
Mészáros Szabolcs (ELTE TTK)
Mordovin Maxim (ELTE BTK)
N. Fodor János (ELTE BTK)
Nagy Péter (ELTE TTK)
Pap Gyula (MTA-ELTE Egerváry Kutatócsoport)
Pellandini-Simányi Léna (ELTE BTK)
Solti Ádám (ELTE TTK)
Szabados Ágnes (ELTE TTK)
Teleki Krisztina Viktória (ELTE BTK)
Tóth Krisztina (ELTE BTK)
Varga Péter (ELTE BTK)
Vargha Fruzsina Sára (ELTE BTK)
Vásárhelyi Gábor (ELTE TTK)
Zábrádi Gergely (ELTE TTK)
forrás:
elte.hu cikke
peripato.tatk.elte.hu