Szilágyi Áron megszerezte harmadik olimpiai aranyát
Az ELTE TáTK nemrég végzett, nemzetközi tanulmányok szakos hallgatójáért már az olimpia második napján izgulhattunk: Szilágyi Áron eddig két egyéni olimpiai bajnoki címet szerzett kardvívásban, és nagy kérdés volt, sikerül-e neki a harmadik győzelem is.
Kardvívóink magyar idő szerint hajnali kettőkor kezdtek: Szilágyi Áron az első fordulóban a legjobb 16 közé kerülésért a venezuelai José Quinterót, a nyolcaddöntőben pedig az iráni Modzstaba Abedinit győzte le 15:7-re, míg a negyeddöntőben revansot vett a Szatmári Andrást búcsúztató, ugyancsak iráni Ali Pakdamanon, akit 15:6-ra vert meg. Ellenfele a délutáni döntőben az olasz Luigi Samele volt, akit magabiztos vívással győzött le 15:7-re.
A győzelemmel ő lett az első a világon, aki egyéniben háromszor is aranyérmet szerez kardvívásban. „Fel kell még fognom, mit csináltam ma” – nyilatkozta a győzelem után.
A kard egyéni azon kevés versenyszám közé tartozik, amely eddig minden nyári olimpia programján szerepelt. Toronymagasan a magyar vívók teljesítettek benne a legjobban: az eddigi 28 aranyéremből 14-et szereztek meg. A magyarok közül eddig Fuchs Jenőnek (1908, 1912), Kárpáti Rudolfnak (1956, 1960) és Szilágyi Áronnak sikerült a címvédés – közülük ketten (Fuchs Jenő és Szilágyi Áron) is az ELTE-n, illetve jogelődjén végezték egyetemi tanulmányaikat. Rajtuk kívül ugyanezt az eredményt a szovjet Viktor Krovopuszkov (1976, 1980) és a francia Jean-Francois Lamour (1984, 1988) érte el, utóbbinak volt esélye harmadszor is győzni, de 1992-ben, az elődöntőben az olasz Marco Marin jobbnak bizonyult nála.
Forrás: elte.hu