Újabb nemzetközi rangsorban szerepel az ELTE
A Leiden Ranking kizárólag az intézményekben dolgozó oktatók, kutatók publikációinak számát és idézettségét, illetve a publikációs együttműködéseket veszi figyelembe és az indikátorok alapján egyedi rangsorokat képez. Vizsgálják azt is, hogy a publikációk közül melyek tartoznak az adott szakterületen megjelenő tanulmányok legtöbbet idézett egy, öt, tíz, illetve ötven százalékához. A 2019-es listák a 2014-2017 között publikált tanulmányokat veszik számításba és a korábbi évekhez hasonlóan öt magyar egyetem szerepel rajtuk. A rangsorokban az ELTE folytatta jó szereplését: egyetemünk a legtöbbet idézett tanulmányok felső tíz, illetve öt százalékát tekintve a hazai intézmények között első, míg Európában a 264. és 276., világviszonylatban pedig a 620. és 647. helyet szerezte meg.
A rangsorok által vizsgált öt szakterület közül kettőben (élettelen természettudományok és mérnöki tudományok, illetve a társadalom- és bölcsészettudományok) az ELTE lett a legjobb magyar egyetem a fent említett mutatókat tekintve. Két területen (élő természettudományok és földtudományok, illetve a matematika és informatika) pedig a második helyet szerezte meg a hazai intézmények között. Az ELTE globálisan is kiemelkedő teljesítményt mutat a publikációs együttműködések terén: az oktatóink és kutatóink által publikált tanulmányok 88,5 százalékánál szerepel más intézményhez tartozó, a publikációk 64,3 százaléka esetében pedig külföldi társszerző, ami világviszonylatban a 45., illetve 73., Európában pedig a 36., illetve 55. pozícióba helyezi az ELTE-t. A felmérés idén először vizsgálta az nyílt hozzáférésű (open access) publikációk számát és arányát, ebben az ELTE bizonyult a legtermékenyebb magyar intézménynek.
Forrás: elte.hu