kozcivil banner

A közösségi és civil tanulmányok mesterszak a civil társadalom működésének, a közösségi kezdeményezések és a társadalmi részvétel formáinak átfogó megértésére készít fel. A képzés az európai közösségi és civil szektor aktuális trendjeire épít, és olyan szakembereket képez, akik képesek közösségi folyamatok elindítására, szervezetek irányítására, valamint fejlesztési és kutatási projektek megtervezésére és megvalósítására.

A hallgatók elsajátítják a közösségi beavatkozások módszertanát, megismerik a csoportdinamikai folyamatokat, és képessé válnak a helyi társadalmi problémák felismerésére és kezelésére. A program során a hallgatók felkészülnek közösségfejlesztő kezdeményezések indítására, helyi cselekvések támogatására, fejlesztési stratégiák és programok kidolgozására, valamint komplex nonprofit projektek tervezésére, megvalósítására és értékelésére. A hallgatók kommunikációs, konfliktuskezelési és szervezési készségeiket is fejlesztik, miközben megtanulnak interdiszciplináris csapatokban dolgozni és nemzetközi együttműködésekben részt venni.

Kinek ajánlott?

Azoknak ajánljuk, akik hisznek a közösségi megoldások erejében, érdeklődnek a civil társadalom működése iránt, szeretnének aktívan részt venni társadalmi folyamatok alakításában. A megszerzett tudást közösségi kezdeményezésekben, projektekben vagy szervezetek fejlesztésében hasznosítják.

Karrierlehetőségek

A végzettek elhelyezkedhetnek az államigazgatásban, közművelődési és kulturális intézményekben, civil és közösségi szervezeteknél, valamint fejlesztési és nonprofit intézményekben. A képzés során megszerzett tudás lehetővé teszi számukra önálló szakmai munkavégzést, valamint projektek és kutatások tervezését és menedzselését.

A képzés által érintett témák, tantárgyak:

(A teljesség igénye nélkül):
  • Közösségfejlesztés
  • Civil társadalom
  • Társadalmi részvétel
  • Közösségi munka
  • Nonprofit szektor
  • Társadalmi innováció
  • Projektmenedzsment
  • Konfliktuskezelés
  • Településfejlesztés
  • Közművelődés
  • Forrásteremtés
  • Fenntarthatóság

Információk a szakról

A képzés neve: közösségi és civil tanulmányok

Szakigazgató: Arapovics Mária

Képzési szint: mesterképzés (MA)

Munkarend: nappali és levelező

A képzés időtartama: 4 félév

Képzés a következő nyelveken indul: magyar, angol (levelező munkarendben csak magyarul hirdetve)

Finanszírozási forma: állami ösztöndíjas és önköltséges

A képzés költsége önköltséges finanszírozási formában, magyar és angol nyelven is: 440 000 Ft / félév

Idegen nyelvi képzési hozzájárulás az angol nyelvű képzésen: Az angol nyelvű közösségi és civil tanulmányok mesterképzési szakra felvételt nyert hallgatók idegen nyelvi képzési hozzájárulást fizetnek, melynek összege 80 000 Ft/félév. Az idegen nyelvi képzési hozzájárulást az állami ösztöndíjasok és az önköltségesek is fizetik.

A képzés kezdete: 2027. szeptember

Jelentkezési határidő: 2027. február 15.

Felvételi információk

Jelentkezési határidő: 2027. február 15.

Jelentkezés módja: a felvi.hu honlapon keresztül elektronikusan

Jelentkezési feltételek: 
Teljes kreditérték beszámításával elsősorban figyelembe vehető alapképzési szakok: a bölcsészettudomány, a társadalomtudomány, a pedagógusképzés, a gazdaságtudományok, jogi képzési terület vagy a közigazgatási, rendészeti és katonai képzési terület közigazgatási képzési ágának alapképzési szakjai, valamint az ezeknek megfelelő, a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok. A felsorolt képzési területeken túl más szakokról érkezők jelentkezését is szívesen várjuk. Aki nem teljes kreditérték beszámítású oklevéllel jelentkezik, annak a felveteli@tatk.elte.hu címre lehet kreditelismerési eljárásra kérvényt benyújtania úgy, hogy csatolja a felsőoktatásban elvégzett tárgyainak igazolását. (Az e-mail tárgyában és tartalmi részében is szerepeljen, hogy melyik szakra nyújt be kérvényt.)

Felvételi pontok számítása    
Szóbeli felvételi vizsga: 99 pont
Többletpontok: 1 pont
Összpontszám: 100 pont

Csak előnyben részesítésért járó kötelező többletpontok (kategóriánként 1-1 pont, max. 1 pont):

  • hátrányos helyzet

  • halmozottan hátrányos helyzet

  • fogyatékosság

  • gyermekgondozás

Szóbeli vizsga ideje és díja
Szóbeli vizsga díja: 4000 Ft / vizsga

A szóbeli vizsga személyes jelenléttel lesz megtartva. A jelentkezőket értesítjük a felvi.hu-n megadott e-mailcímükre a szóbeli vizsga díjának befizetéséről és a vizsga pontos részleteiről.

Szóbeli vizsga irodalma    
Szóbeli vizsga irodalma – a magyar nyelvű képzésen

Az alábbi irodalmakból válasszon ki két tanulmányt:

Szóbeli vizsga irodalma – az angol nyelvű képzésen

Képzési és kimeneti követelmények

Képzésbemutató videók