2026.09.21.
Kari TDK felhívás – 2026. ősz
owl_1205

A Tudományos Diákköri Konferenciára nevezhet az ELTE TáTK minden alap- vagy mesterszakos hallgatója, aki a megadott határidőig benyújt egy témavezető útmutatásával készült tudományos dolgozatot. A dolgozat lehet egyéni vagy társszerzős. Társszerzős dolgozat esetében a társszerzők együttesen vesznek részt a konferencián.

  • A dolgozatnak, tartalmi tekintetben a ELTE TáTK oktatási-kutatási profiljába kell illeszkednie.

  • A dolgozatnak a szerző(k) saját tudományos kutatásán kell alapulnia az adott társadalomtudományi területen szokásos módszertani elvárásoknak megfelelően. A dolgozat következtetéseinek átgondoltan és módszeresen gyűjtött, illetve feldolgozott adatokon (forrásanyagon) és tudományos szakirodalmon kell alapulnia. Olyan dolgozat nem elfogadható, amely módszertanilag megalapozott tudományos ellenőrzés nélkül a szerző(k) személyes véleményét vagy valamely szervezet (kormány, civil szervezet, párt, vallási szervezet stb.) álláspontját igyekszik propagálni.

  • A témavezető egyetértésével szakdolgozat is leadható TDK-dolgozatként, amennyiben a hallgató még rendelkezik hallgatói jogviszonnyal. Ebben az esetben a TDK-dolgozat témavezetője csak ugyanaz a személy lehet, mint a szakdolgozaté

A konferencián 15 perces prezentációt kell tartani a dolgozatról, reflektálva az időközben megkapott opponensi bírálatra is.
A kari TDK-konferencián szerezhető meg a jogosultság a következő OTDK-n való részvételre (azok számára is, akik időközben végeznek vagy más egyetemen folytatják tanulmányaikat).

A konferencia időpontja: 2026. december 17.

Dolgozatbeadás (=jelentkezés)

A dolgozatot 2026. november 17. éjfélig (23:59) kell elküldeni a tdk@tatk.elte.hu címre. A Tudományos Diákköri Tanács titkára minden esetben válaszemailben nyugtázni fogja a dolgozat beérkezését. Ha nem kapnak egy munkanapon belül válaszlevelet, akkor vegyék fel a kapcsolatot a TDT-titkárral annak érdekében, hogy a dolgozat véletlenül se kerüljön észrevétlenül a levelezőrendszer spam mappájába.

A dolgozattal együtt küldött emailbe kérjük beleírni az alábbi adatokat:

Ezeket az adatokat az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) kéri tőlünk – ha nem tudjuk megadni őket az OTDT-nek, az érintett hallgatók eredménye nem lesz hivatalos, és nem tudnak majd továbbjutni az OTDK-ra.

A szerző(k)

  • Vezetékneve

  • Keresztneve

  • Oktatási azonosító száma (megtalálható a Neptunban)

  • E-mail címe

  • Az intézmény és a szak neve, ahol tanul(nak)

  • A képzés típusa (BA/BSc/MA/MSc/osztatlan)

  • A képzés munkarendje (nappali/esti/levelező/távoktatás)

  • A képzés megkezdésének éve

  • Az aktív félévek száma

A témavezető(k)

  • Titulusa (Dr/Dr. habil./Dsc/Prof.)

  •  Vezetékneve

  • Keresztneve

  • Oktatási azonosító száma (ha felősoktatási intézmény oktatója)

  • E-mail címe, lehetőleg munkahelyi

  • Munkahelyének neve

  • Munkahelyi beosztása

A témavezető rövid, egymondatos nyilatkozata arról, hogy egyetért a dolgozat leadásával – általa aláírt dokumentum vagy az e-mail címéről a jelentkezőnek küldött levél pdf formátumban csatolva.

Kérjük, hogy az emailben legyenek benne a következő információk is:

  • A dolgozat szakdolgozatként is leadásra került-e ebben a félévben?

  • A TDK-konferencia azon szekciója, amelybe a szerző(k), a témavezetővel egyetértésben kerülni szeretne/szeretnének: (1) Adattudomány és kutatásmódszertan; (2) Kisebbségpolitika és kulturális antropológia, (3) Közgazdaságtan, (4) Nemzetközi tanulmányok, (5) Szociális tanulmányok, (6) Szociológia. Bizonytalanság esetén több szekció is megadható.

  • Speciális szükségletű előadó(k) esetén a konferencián való részvétel megkönnyítésével kapcsolatos kérések. 

A dolgozat címlapján CSAK a címet tüntessék fel – tehát a szerző(k) és a témavezető(k) nevét ne – továbbá azt a szakot és évfolyamot, amire a pályázó(k) jár(nak) (pl. Nemzetközi tanulmányok, alapképzés, másodév), illetve egy általa/általuk választott jeligét, ami a dolgozatot azonosíthatóvá teszi (pl. „Bagoly”).

A TDK-dolgozat formai követelményei

Mesterséges intelligencia használata

  • A mesterséges intelligencia használatával kapcsolatban a 38. OTDK általános felhívásának 6. melléklete az irányadó: 
    https://otdk.hu/kezdolap/otdk-2027/kozponti-felhivas-2027/
    - Kiemelten fontos alapelv: „3. A TDK és az OTDK pályamunka alapvető követelménye, hogy az a szerző (szerzők) szellemi alkotásának minősüljön. Ha az MI használata olyan mértékben határozza meg a pályamunka minőségét, hogy az már nem tekinthető a szerző szellemi alkotásának, akkor a pályamunka nem felel meg a TDK alapvető szakmai és etikai követelményének.”

  • Annak is tekintetbe kell vennie ezeket a szabályokat, aki szakdolgozatot ad le TDK-dolgozatként a kari szabályozásnak megfelelően.

További kérdések

További információért és kérdésekkel hozzájuk lehet fordulni: Bak Zsuzsanna (kari TDT-titkár), Gecser Ottó (kari TDT-elnök).