Αnastasios Ioannis Métaxas

2023.04.09.
Αnastasios Ioannis Métaxas

Díszdoktor (2016)

Αnastasios Ioannis Métaxas az Athéni Egyetem professor emeritusa, az egyetemen működő Politikatudományi Intézet és Politikai Kommunikáció Laboratórium alapítója, a politikai tudományok professzora. Számos európai és amerikai tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, az athéni Onassis Kulturális Centrum igazgatótanácsának tagja, a Kavafisz Archívum kurátora. Meghatározó szerepe volt abban, hogy az ELTE egykori Szociológia Intézete, később az ELTE TáTK Szociológia Intézete és Kisebbségszociológia Tanszéke, valamint az Athéni Egyetem Politikatudományi Intézete már a kilencvenes évek elejétől oktatási és kutatási együttműködést folytathatott. Az 1995–1999 közötti, első Tempus-programtól kezdve – majd folytatva az Erasmus-programban – intenzív hallgató- és oktatócsere indult meg. A két egyetem a Fokasz Nikosz által vezetett MTA–ELTE Peripato Kutatócsoport Válság és társadalmi innovációk. Magyar–görög összehasonlító társadalmi dinamika című pályázatának keretében is együttműködik.

„Az egyetemek nem adhatják fel a felvilágosodás szellemét” című interjúnk ezen az oldalon olvasható.